Régen jobb volt?
Az embernek az az érzése, hogy régebben az anyukája, a nagymamája, és úgy általában a nők sokkal fittebbek voltak, jobb kondícióban voltak, akár most, akár akkor, miután szültek. Hogy ennek van-e bármi valóságalapja? Akár igaz is lehet, bizonyos szempontból.
Ezért voltak fittebbek a frissen szült anyák régebben
Korábban vállaltak gyermeket az elődeink. Az első gyermek születésekor az átlagéletkor jóval alacsonyabb volt, mint most. Egy fiatalabb test pedig jobban, és könnyebben regenerálódik. Így elképzelhető, hogy fittebbek voltak, mint most, amikor kitolódott ez az idő 30 éves korra vagy még későbbre.
Akkor természet közelibb életet is éltek. A nappal keltek és azzal is tértek nyugovóra. Az étkezésük is igazodott ehhez. Több friss zöldséget, gyümölcsöt ettek és nem voltak még feldolgozott élelmiszerek. Azóta jelentősen megváltoztak a táplálkozási szokások. Hiszen, hogy valaki milyen fizikai állapotban van, miket eszik, iszik, az hatással van a kötőszövetekre, a test állapotára is.
Ráadásul megvolt a mindennapos mozgásuk is bőven. Akadt rendszeres, egész napos tennivalójuk, nem automata gépek tartották tisztán a lakást, a tiszta ruháért is meg kellett dolgozniuk, de kertet is műveltek, állatokat is etettek, és kézzel dagasztották a kenyeret. Nem beszélve a közlekedésről, ami szintén mozgalmasabb, strapásabb volt.
Vagy mégsem?
Viszont ez nem feltétlen igaz. Azért gondoljuk, hogy ők jobban bírták, nem volt ennyi bajuk, nem voltak ennyire megviseltek sok esetben, mert nem illet beszélni róla. Nem volt elegendő információjuk a témát illetően, és erősen tabu volt panaszkodni, megvitatni, vagy akár csak felhozni a dolgot.
Elfogadták, hogy az ő testük, a hasuk, és a kismedencei tájék megváltozott szülés után. Az volt a mondás, hogy „ez ilyen, ez ezzel jár”.
Volt, aki hosszú éveken keresztül használt haskötőt, egyéb olyan eszközt, fűzőt, ami összetartotta a hasát, törzsét, hogy a hétköznapokat komfortosan tudja élni. A kismedencei területen sem volt kevesebb panaszuk, inkább tabunak számított beszélni róla. Beletörődtek, hogy a szülés, az ezzel jár, tönkremegy a testük. Nem illet panaszkodni.
Dolgozom idősebbekkel, akik most, nyugdíjas korukra kezdtek el mozogni, mert most volt rá idejük, anyagi lehetőségük. Szétnyílt hasizommal éltek eddig, pedig az esztétikai problémán kívül egyéb panaszokat is okozott. Megoldást nem találtak rá korábban, hiszen nem tudták, hol keressék, kinek merjenek beszélni róla. Most kezdtünk el dolgozni azon, hogy a hasuk, törzsük állapota rendeződjön. Ami nagyon jó, hiszen ennyi idő után is szép eredmények érhetőek el, még akkor is, ha bőven felnőtt gyermekeik vannak.
Mi szerencsések vagyunk, mert már rengeteg lehetőségünk van. Tudjuk, hol lelhetünk megfelelő információkra, merünk beszélni róla, nem szégyellünk kérdezni. Egyszóval teszünk a testünk rendezéséért, regenerációjáért. Ma már nem kell elfogadnunk, beletörődnünk, hogy a várandóság mennyire megterheli a testünk.
Akkoriban teljesen máshogy élték meg a nők a gyermekszülést, felépülést. Mi már helyrehozhatjuk, korrigálhatjuk ezt az állapotot.
Ha te is szeretnéd helyrehozni a tested akár több évvel a szülés után, keress meg bátran a hello [kukac] jancsoildi.hu e-mail címen.
Itt pedig a csoportos óráimra tudsz bejelentkezni:
https://www.motibro.com/visitors/reservation_widget?operator=jancso-ildi-noi-mozgasmentor